Menü Bezárás

Interjú – Farkas Gáborral

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a szoftverteszteléssel?

Az egyetem után, teljes véletlenségből. Jól jött volna egy részmunkaidős „meló“, lazítani egy kicsit a komoly munkakeresés előtt. Tíz éve még nem igazán voltak hivatásos tesztelők, így engem informatikai végzettség nélkül is gond nélkül alkalmaztak. A részmunkaidőből rövidesen napi tíz óra és igazi hivatás lett.

Mivel foglalkoztál az utóbbi időben? Milyen feladataid voltak?

Tesztcsapatot építettem, módszertant vittem olyan vállalatokhoz, ahol a tesztelésnek nem volt igazi, kialakult hagyománya, vagy szükség volt a meglévő folyamatok működtetésére, fejlesztésére. Tesztelési szolgáltatásokkal kapcsolatos értékesítési folyamatokat is támogattam szakmailag.

Tudnál mesélni arról, hogy jelenleg milyen projekteken dolgozol?

Jelenleg biztosítási IT környezetben teszteljük a belső és külső fejlesztéseket. Itt „fejlesztői kalapot“ viselünk, azaz a fejlesztési folyamatot támogatjuk az üzleti oldal, mint megrendelő irányában.

Milyen napi kihívásokkal kell szembenézned?

A legtöbb projekt vízesés modellben zajlik, de a specifikációk – itt ezek az elsődleges információforrások – formailag és tartalmilag ezt nem tudják támogatni. Úgy látom, rengeteg menet közbeni módosítás, határidőcsúszás és többletköltség ellenére sem nyitott még az informatikának sok szegmense valami más, a reális körülményeknek jobban megfelelő fejlesztési módszertan bevezetésére.

Mik azok a feladatok, amelyeket kifejezetten szeretsz a munkádban?

Új rendszerek, módszertanok bevezetése, meglévő minőségbiztosítási folyamatok fejlesztése vagy mondjuk egy jó kis ütőképes tesztelői csapat felépítése az, amit a legizgalmasabbnak tartok a szakmában. És persze, ha az ember munka közben, „élesben“ tanulhat meg új dolgokat.

Mennyire vagy elégedett a mostani tesztelők képzettségével?

Úgy látom, az igazán képzett, önálló és megbízható senior tesztelő még mindig „hiánycikk“. Itt a szakmai tapasztalatot és az önállóságot külön kiemelném. Egy tesztvezetőnek sajnos nem mindig van ideje a napi munka részletes és közvetlen kontrolljára, sok időt elvesz a klasszikus menedzsment. Ugyanakkor sok az olyan tesztvezető is, aki nem „alulról“ jött. Így – bár lehet ügyes menedzser – módszertani tudása nem elég mély, ezért nem tudja megfelelően oktatni csapata junior tagjait.

Mennyire vagy elégedett a tesztelés hazai elfogadottságával?

Manapság is ugyanazok a dolgok jelentik a problémát: az utolsó utáni pillanatban kell reagálni az igényekre. És lássuk be, legtöbbször még mindig a tesztelés a „kutya farka“, a szükséges rossz. Nehéz elérni, hogy a minőségbiztosítás részeként a tesztelés is részt vegyen a tervezési fázistól kezdve egy projekt életében. Persze a helyzet nem reménytelen, egy vállalatnál, ha nem is az első, de a második, vagy harmadik sikeres projektben már lehet „szép“ dolgokat is csinálni ezen a területen.

Van ötleted, hogyan lehetne a szakmát jobban elfogadtatni? Hogyan kaphat nagyobb figyelmet a tesztelés?

Jó lenne elérhetővé tenni és minél szélesebb körben terjeszteni olyan tanulmányokat, amik számszerűsítve tudják mutatni azt, hogy akár a kkv akár nagyvállalati szektorban milyen költséghatékony tud lenni a jól szervezett szoftvertesztelés. Úgy gondolom, ez mindenképpen meggyőzné azokat a vezetőket, akik a teszteléssel járó és közvetlenül mérhető plusz költségek miatt – és azért, mert a tesztelés hiányának közvetett költségei nehezebben mérhetők, bár mérhetők – ódzkodnak az igazán professzionális tesztelés kialakításától. A legjobb lenne ezt a hatékony fejlesztési folyamatok népszerűsítésével együtt tenni.

Hogy látod a jövőt? Szerinted milyen irányban fog fejlődni a tesztelés?

Amilyen az informatika általános helyzete, olyan a tesztelésé is. Sajnos egy recesszív periódusban a közvetlen költségmegtakarítás itt érezteti először hatását. Úgy látom, ma sok helyen a tesztelés automatizálásában látják a megoldást. Automatikus eszközt használni (funkcionális) tesztelésre új fejlesztések folyamán nem igazán járható út. Remélem, hogy az újabb fejlesztési módszertanok térhódítása (pl. agilis technikák) magával hozza a tesztelés fejődését is mind mennyiségi, mind minőségi téren.

Szerző: Farkas Gábor

A szerző

Farkas Gábor
Tesztelésvezető, tesztelési tanácsadó.
1999-ben szerzett diplomát az ELTE Természet- tudományi Karán. Az egyetem elvégzése után tesztelőként majd szenior tesztelőként dolgozott banki, nyugdíjpénztári, logisztikai és dokumentumkezelő rendsze- reket fejlesztő cégnél. 2005 óta tesztelés vezetőként és szakmai tanácsadóként irányítja informa- tikai projektek tesztelését, tesztelési folyamatrendszerek bevezetését és teszt csapatok építését főleg pénzügyi informatika szektorban.
Vissza