Tesztelés a Gyakorlatban - A szakértő tesztelők lapja

Nevek, melyektõl a számítógépek megõrülnek

Kivonat Gojko közelgõ könyvérõl, Emberek vs Számítógépek, a hibás feltételezésekrõl, a számítógépes hibákról és a kettõ között csapdába esett emberekrõl szól majd.

1961-ben az IBM bevezette az új nagyméretû feldolgozó rendszert, a 7074-et. A bestia szállításához több teherautó kellett, 12*12 méteres termet igényelt és több mint 18400 kilogrammot nyomott. A rendszernek 28 millió karakteres kapacitású lemezes tárolóegysége volt és másodpercenként közel 34000 mûveletet tudott feldolgozni - még így sem bírt el Hubert B. Wolfeschlegelsteinhausenbergerdorff nevével.

Hubert 1964-ben vált híressé, amikor az Associated Press lehozta a történetét arról, hogy a neve összeomlasztotta az IBM 7074 szuperszámítógépet a John Hancock Biztosítónál. Hubertnek 26 keresztneve volt, az ábécé minden betûjére egy, a vezetékneve pedig 666 betûbõl állt. Annak érdekében, hogy végül megkaphassa a biztosítási kártyáját, Hubertnek 44 betûre kellett rövidítenie a nevét (szóközökkel együtt) és jelentkezését még így is manuálisan kellett feldolgozni. Hubert úgy döntött, hogy csak a nyolcadik keresztnevét használja, a második keresztnevének kezdõ betûjét és a vezetéknevének elsõ 35 betûjét.

A Guinness Világrekord különbözõ változatai szerint Hubert vezetékneve 590 vagy 666 betûbõl áll. Késõbb, valószínûleg a növekvõ digitalizálás és a számítógépek intoleranciája következtében Hubert leginkább Hubert Blaine Wolfe + 590 néven volt ismert. Hubert 1997-ben elhunyt, de 816 betûvel a nevében, kivéve a szóközöket, még mindig tartja a leghosszabb név világrekordját.

Bár a modern számítógépek több mint 34 kHz-en dolgoznak, a szokatlanul hosszú nevek még mindig lefagyasztják õket. 2013-ban Janice Keihanaikukauakahihulihe'ekahaunaele kampányt indított a Hawaii Közlekedési Minisztérium ellen, mert nem tudta a nevét a jogosítványára nyomtatni. A jogosítványon csak 34 karakter fért el, egyel kevesebb, mint Janice vezetékneve. A jogosítványokon szintén nem szerepelhetett az ‘okina, a hawaii ékezet, ami hasonlít egy aposztrófra, annak ellenére, hogy az állam eredeti neve, a Hawai‘i is magában foglalja ezt a szimbólumot.

A honolului TV-állomás, a KHON2 újságírói is leközölték Janice történetét. A köz nyomására a kormány megtört és megváltoztatta az irányelvet, miszerint már 40 karakterig lehetett nevet írni a jogosítványra. Emiatt az egész államban frissíteni kellett a számítógépes rendszereket.

Nem csak a hosszú nevek okoznak furcsa számítógépes problémákat, hanem a rövidek is. Vegyük például Stephen O, egy Virginiában élõ dél-koreai történetét. Stephen számos hitelkártya kérelmét elutasították, mert a helyi banki rendszerek nem tudtak egyetlen betûbõl álló vezetéknevet felvenni, feltételezhetõen azért, hogy megakadályozzák azt, hogy az emberek csak a neveik kezdõbetûit írják be a regisztrációs ûrlapokra. Stephen csak OO néven szerezhetett jogosítványt. Ez problémákat okozott, amikor megpróbált autóbiztosítást szerezni, mert a hitelügynökség nem tudta egyeztetni az iratait. A hitelügynökség számítógépei Stephen utónevét Ostephen-ként rögzítették, „elõléptetvén” koreaiból, írré. Az egyik adatbázisban, hosszú keresés után úgy találták meg, hogy szóköz-szóköz-O.

Stephen végül feladta a harcot a számítógépekkel, és megváltoztatta a nevét Oh-ra. Mr. Oh-nak nem volt más választása, mint hogy megadja magát a bináris logikának.

Habár az egy betûs vezetéknevek szokatlanul hangozhatnak, nem is olyan ritkák, fõleg a távol-keleti ázsiai nevek nyugatos írásmódja miatt. Figyelemre méltó például O Rissei, a híres japán Go játékos (a japánok általában a keresztnév elé írják a vezetéknevet, tehát itt az O a vezetéknév). Egy betûs keresztnevek is lehetségesek. Jó példa erre A Martinez, az amerikai színész, aki a 80-as évek szappanoperáiból ismert, és aki Adolfóról egy betûre rövidítette a nevét. Természetesen a különbözõ országokban különbözõ szabályok vannak a név hosszára - például Svédország nem engedélyezi az egybetûs neveket, de az Egyesült Királyság igen.

Az utazási nyilvántartások és személyi igazolvány dokumentumok digitalizálása nyomán, kicsivel hosszabb nevõ embereknél folyamatos problémát okoz a rosszul megírt szoftver. A légitársaságok megkövetelik, hogy az útlevélben szereplõ nevek pontosan egyezzenek a jegyeken szereplõ nevekkel, és az utasok adatai a kormányzati szervek nyilvántartásával. De a névhossz-határok különbözhetnek.

Az inkonzisztencia mértékének megértéséhez csak meg kell vizsgálni a különbözõ szabványokat. Például a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) utasszállító és repülõtéri adatcsere szabványai legfeljebb 64 karaktert engednek a személyi nyilvántartásban szereplõ mindegyik név, keresztnév és legfeljebb három közbülsõ név esetében. Azonban az ICAO útmutatásai az útlevelekre vonatkozóan megkövetelik, hogy a nevek 10 és 15 karakter / hüvelyk közötti betûmérettel legyenek nyomtatva, ami mindegyik névben nagyjából 40 betût enged meg. Azonban ugyanaz a szabvány megköveteli, hogy az útlevelek gépileg olvasható része 39 betû legyen, beleértve a szavak közötti szóközöket is. Egyes kormányok még rövidebb határértékeket is elõírnak. Például az ausztrál útlevelek legfeljebb 31 karaktert tartalmazhatnak a névmezõk számára, beleértve az összes szóközt is.

Még az egy országon belüli rendszereknek is gyakran eltérõ a hosszra vonatkozó szabályuk. Például az USA Nonimmigrant Visa Application (DS-160) minden egyes névhez 31 karaktert enged, de az I-94-es Érkezési / Induló Rekord 17 karaktert enged a vezetéknévhez, és csak 13 karaktert a keresztnévhez. Az Egyesült Államok Társadalombiztosítási Igazgatósága két 26 karakteres sort fogad el nevenként. A US Passport (DS-11) alkalmazás 21 karaktert enged meg a vezetéknévnek, 17 karaktert a keresztnévnek és 16 karaktert a közbülsõ neveknek.

Hogy ennél is bonyolultabb legyen, a nemzetközi utazásokkal nem foglalkozó rendszereknek saját korlátai vannak. Például az egyesült királyságbeli kormányzati adatszolgáltatási standardok 35 karaktert engednek minden névnek, de összesen csak 70 karaktert a teljes névhez, amely a címet, az elsõ keresztnevet, a vezetéknevet és a közbülsõ neveket tartalmazza. Még születési anyakönyvi kivonatokat is kiadnak hosszabb nevekkel. 1986. december 31-én Margaret Nelson az Egyesült Királyságban lévõ Chesterfield-ben életet adott egy kislánynak. Margaret és férje, John, 207 nevet akart adni újszülött kislányuknak, de ez nem fért bele a születési anyakönyvi kivonatba. Végül a szülõk megelégedtek 139 keresztnévvel. Tracy teljes neve 140 szóból áll. Ha a szóközöket is számoljuk, a név 995 karakterbõl áll. Képzeljük el, hogy Tracy egy bevándorlási formanyomtatványban kitölti a "minden más név, amelyen ismert" mezõt. A hosszú nevek egy kicsit földhözragadtabb példáját említendõ, Uma Thurman és Arpad Busson lánya, Rosalind Arusha Arkadina Altalune Florence Thurman-Busson.

Az emberek természetesen születhetnek csak egy keresztnévvel is, majd megváltoztathatják majdnem bármire manapság. Az Egyesült Királysági Deed Poll szolgáltatás lehetõvé teszi a standard jelentkezést egészen a 150 karakter hosszúságú nevekig, de egy speciális díj mellett még hosszabb neveket is elfogad. David Fearn Walsall-ból, a West Midlands-bõl 2006-ban változtatta meg nevét egy olyan gyûjteményre, amely az eddig felvett James Bond filmek címeivel egyezik. Már hivatalosan is a következõ néven ismert: James Dr No From Russia with Love Goldfinger Thunderball You Only Live Twice On Her Majesty’s Secret Service Diamonds Are Forever Live and Let Die The Man with the Golden Gun The Spy Who Loved Me Moonraker For Your Eyes Only Octopussy A View to a Kill The Living Daylights Licence to Kill Golden Eye Tomorrow Never Dies The World Is Not Enough Die Another Day Casino Royale Bond. Ennek a James Bondnak 69 szóból vagy 310 karakterbõl áll a neve, szóközöket nem számítva. Képzeljük csak el a híres Sean Connery jelenetet a kaszinó asztalánál, amikor "Bond, James Bond" -ként mutatkozik be, de közötte felsorolja az összes többi nevet.

A Bond filmek úgy tûnik inspirálják a fanatikusokat, legalábbis az Egyesült Királyságban. Emma Louise Hodges Birmingham-bõl, 2012-ben, 28 éves korában a 14 Bond Girl nevének kombinációjára változtatta a nevét. Õ most már Miss Pussy Galore Honey Rider Solitaire Plenty O’Toole May Day Xenia Onatopp Holly Goodhead Tiffany Case Kissy Suzuki Mary Goodnight Jinx Johnson Octopussy Domino Moneypenny. (A Miss egyike a neveinek, nem titulus.)

Persze, mindezek a példák teljesen õrült szélsõségek, de ha személyes adatokat kezelõ szoftvereket készítesz vagy tesztelsz, gyõzõdj meg róla, hogy nagyon rövid vagy kivételesen hosszú neveket is tudj használni, amik legalább az ICAO határait kimerítik.

Forrás: Names that make computers go crazy

Szerző:
Gojko Adzic

<< Vissza