Történet egy hal kisütésérő
Ezt a történetet kaptam nemrégiben e-mailen.
Egy kislány nézte, ahogy anyukája halat készített vacsorára. Levágta a hal fejét és farkát, majd a serpenyőbe tette. A kislány megkérdezte tőle, hogy miért vágta le a hal fejét és a farkát. Anyukája gondolkodott egy kicsit majd azt mondta: „Mindig is így csináltam – a nagyitól tanultam.”. A kislány nem volt megelégedve a válasszal és elment a nagymamájához, hogy feltegye neki a kérdést. A nagyi is gondolkodott egy keveset, majd azt válaszolta: „Nem tudom. Az én édesanyám mindig így csinálta.”. A kislány és a nagyi együtt elmentek a dédnagymamához, hogy kiderítsék a választ. A dédi gondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: „Mert az én nagymamám azt mondta nekem egyszer, hogy azért vágjuk le a fejét és a farkát, mert egy egész hal nem férne el a serpenyőben.”.
A legtöbb esetben nem tudjuk megcáfolni a hitet vagy a feltételezéseket!
Ez igaz nagyon sok rituálén alapuló folyamatra, amiket manapság csinálunk a tesztelésben. Ha mélyebbre ásol, akkor te is meg fogsz lepődni, mint a kislány a történetben. Nincsenek okai bizonyos dolgoknak, amiket csinálunk. Tipikus válaszok például:
- „A főnököm így akarja”
- „A kliens így akarja”
- „Mindig is így csináltam”
- „Ez van a könyvben”
- „A szakértő így mondta”
- „Így jól működik”
Egy jó tesztelő ismérve a szkepticizmus, és hogy a rítusok mögé lát – megkérdezi: „Miért is csinálom, amit csinálok?”.Te is felteszed magadnak ezt a kérdést?
Forrás: http://shrinik.blogspot.com/2010/09/fish-baking-story.html
Szerző: Shirini Kulkarni
A szerző
- Több mint 13 éve szakértő tesztelőként dolgozik leginkább az automatizált tesztelés, és performancia tesztelés területén tevékenykedik. Shrini tapasztalt tesztelő, teszt menedzser és konzultáns, így az őt felkérő vállalatoknak segítséget tud adni a performancia tesztelésben és automatizált tesztelésben szokott leginkább segíteni. A szoft- vertesztelői körökben népszerű előadó és blogger cikkei az egész világon megjelennek.
Cikkek
- 2010.10.12MódszertanTörténet egy hal kisütésérő