Három stratégiai megoldás egy mobilalkalmazás eredményes teszteléséhez
A mobilalkalmazások piacának növekedésével a fejlesztok igyekeznek a leheto leggyorsabban termékeiket kihozni. Ennek az eredménye, hogy a minoségbiztosítási csapatok nagyobb nyomás alatt állnak, mint valaha, hogy az eroforrásaikat minél eredményesebben használják, és nagyobb sebességgel, illetve pontossággal teszteljék az alkalmazásukat.
A csapatok akár tesztelők tízezreiből is állhatnak, akiknek irányításra van szükségük a tesztelési folyamatok alatt. Elengedhetetlen, hogy visszajelzést kapjanak a mobilalkalmazás funkcióiról mielőtt az publikálásra kerül. Azonban szintén fontos az is, hogy a tesztcsapatok megtanulják, hogyan csökkentsék az alkalmazás tesztelési költségét és erőforrásigényét.
Alább három módszer olvasható egy mobilalkalmazás tesztelésének sikeres végrehajtásához, figyelembe véve az erőforrás hatékonyságát.
1. Gondoljuk át a fő tesztelési kihívásokat
A csapatunkkal már egy ideje mobilalkalmazásokat tesztelünk, és tapasztalatot szereztünk az olyan tesztelési nehézségekben, amelyek egyediek a mobilkörnyezetekben. Ahhoz, hogy biztosíthassuk a végleges termék magas minőségét és performanciáját, szükséges, hogy számba vegyünk néhány fő szempontot.
Az első a széleskörű készülékfragmentáció. Az asztali vagy webalkalmazásoktól eltérően, a mobilalkalmazások változatos készülékeken és platformokon futnak. Azt se feledjük, hogy az operációs rendszerek ugyancsak számos különböző verzióval rendelkeznek. A mobilkészülékek fragmentációja egy hatalmas kihívás azon fejlesztők számára, akik el akarják készíteni ugyanazon alkalmazás különböző verzióit, és biztosítani szeretnék, hogy az megfelelően működjön egy adott operációs rendszer több változatával. A minőségbiztosítási csapatoknak nem szabad elfelejteniük, hogy ezen operációs rendszerek különböző képességekkel rendelkeznek, amik megnehezítik az appok biztonságának és kezelésének felügyelését.
Ugyancsak vegyük fontolóra a mobiltesztelési eszközöket és erőforrásokat. Gyakran döntünk úgy, hogy az eszköz egyszerű elérhetősége miatt a kiválasztott tesztelési területeket kiszervezzük. A fejlettebb teszteszközök és a jól működő módszerek, amelyek lehetővé teszik a többeszközös tesztelést, egyszerűen elérhetetlenek a belső tesztcsapatok számára. Ezért választja olyan sok cég azt a megoldást, hogy a szakemberek és az eszközök egy tesztelői partnerrel való együttműködés során kerüljenek a projektbe.
Mivel a költségkeret nem növelhető, és a határidők sokszor eltúlzottak, a tesztelési folyamat döntéshozóinak szükséges komolyan fontolóra venniük a tesztelési tevékenységek kiszervezését. A külső munkaerő egy jó választás lehet azért is, mivel a fejlesztők képzett szakértőket és teszteszközöket ismerhetnek meg, azonban időbe telhet találni egy partnert, amely megbízhatónak bizonyul.
Tapasztalataink szerint bizonyos tesztelési tevékenységek kiszervezése nagy segítség lehet abban, hogy csökkentsük a tesztelési költségeket. A legtöbbször amellett döntünk, hogy kiszervezzük a kevésbé fontos alkalmazáselemeket, és házon belül pedig az alkalmazás fő részeire összpontosítunk.
2. Döntsük el, hogy emulátorokat vagy fizikai eszközöket választunk
A tesztelési stratégia kidolgozásának másik kritikus feladata a fizikai eszközök és az emulátorok közötti választás.
A fejlesztés korai szakaszaiban általában készülékemulátorokat alkalmazzunk, mivel lehetővé teszik számunkra, hogy gyorsan teszteljük alkalmazásaink különböző komponenseit, és jól működjünk agilis fejlesztési környezetben. Az emulátorok költséghatékonyak és tökéletesek, amennyiben alap szoftverfunkciókat szeretnénk tesztelni. Szintén gyakran használjunk készülékemulátorokat, amikor alkalmazástulajdonságokat fejlesztünk.
De ez nem jelenti azt, hogy teljesen kihagyhatjuk a fizikai készülékek használatát. A tapasztalat azt mutatja, hogy lehetetlen sikeres alkalmazást publikálni anélkül, hogy az fizikai készüléken teszteltük volna. Ha nem teszteljük valódi eszközökön az alkalmazást, soha nem fogjuk megérteni, hogy a folyamatai hogyan játszódnak le a való élet forgatókönyve szerint. Csak a fizikai eszközök teszik lehetővé olyan tényezők ellenőrzését, mint például a különböző akkumulátorállapotok, a WiFi-től a 4G-ig terjedő hálózatok vagy a hálózatsűrűség. A fizikai tesztelés ugyancsak bepillantást nyújt a fejlesztőknek abba, hogy a felhasználók hogyan viszonyulnak az alkalmazáshoz, és az hogyan működik különböző készülékeken. Az ilyen típusú tesztelési környezet egyszerűen nem reprodukálható egy emulátoron.
Emiatt a legjobb stratégia egy alkalmazás eredményes és költséghatékony teszteléséhez keverni a készülékemulátorokat és fizikai eszközöket. A jó egyensúly attól függ, hogy a minőségbiztosítási csapatunknak mire van szüksége.
3. Biztosítsunk béta tesztelőket
Ez vezet el minket a béta tesztelés és béta tesztelők témájához. Érdemes béta tesztelőket keresni azon felhasználók között, akik hűségesek a termékeinkhez, például az online felületeinken megjelenő személyek körében, vagy azok között, akik a cégünkhöz szólnak a közösségi médián keresztül. Tapasztalatok szerint az alkalmazással rendszeresen kapcsolatba lépő felhasználók azonosításának egyik legjobb módja a helpdesk. Itt gyakran jelentkeznek azok az emberek, akik aktívan elkötelezettek az alkalmazásunkkal kapcsolatban, és néhányuk boldog lesz, ha a következő verziónk kiadásánál béta tesztelőként közreműködhetnek.
Néhány cég közösségi finanszírozó helyeket alkalmaz arra, hogy szert tegyen béta tesztelőkre az alkalmazásukhoz. Eljuttatják az appjukat alfa állapotig, majd figyelemfelkeltésből publikálják egy olyan platformra, mint a Kickstarter, esetleg azért is, hogy több pénzt biztosítsanak.
A korlátozott bevezetés egy másik módszer arra, hogy szerezzünk egy csapat elfogulatlan béta tesztelőt. Ha csak egy konkrét országba vagy területre bocsátjuk ki az alkalmazásunkat, lehetőségünk nyílik arra, hogy még a széleskörű bevezetés előtt teszteljük az új részeit.
Azonban a béta tesztelők legmegfelelőbb kiválasztása sem garantálja a jó eredményeket, ha az alkalmazásunkhoz nem tartoznak monitorozó és elemző eszközök. Ezekkel nyomon követhetjük milyen módon használják a felhasználók a szoftvert, és ellenőrizhetjük, mely funkciók nem működnek megfelelően.
Elegáns megoldás lehet úgy felépíteni az alkalmazásunkat, hogy bizonyos alkalmazásfunkciókat be- és kikapcsolhatók legyenek. Így egy béta tesztelő csoport tesztelheti az egyik, és egy másik csoport pedig más funkciókat. Ez a legjobb mód arra, hogy reális képet kapjunk az alkalmazás való életben történő működéséről, és hatékonyabb, mint felhasználókat kérni a tevékenységeik riportolására, vagy mint kérdőíveket kitöltetni velük.
Összegzés
Kifejleszteni egy mobilalkalmazás tesztstratégiáját egyet jelent szembenézni a terület részét képező különböző kihívásokkal. Alkalmazva ezt a három módszert, publikálás előtt értékes visszajelzéseket kaphatunk a mobilalkalmazásunk funkcióiról – továbbra is figyelembe véve az időt és költséghatékonyságot.■
Forrás: https://www.stickyminds.com/article/3-strategies-efficient-mobile-app-testing-project
Szerző: Thomas Raynott
A szerző
- Öt éve dolgozik IT specialistaként. A Ready4S vállalatnál softvermérnöki munkakörben felel a legnagyobb fejlesztési projektek vezetőjeként, dizájn patternekkel dolgozik, forráskódellenőrzéseket és telepítéseket végez.