Menü Bezárás

Biztosak lehetünk benne, hogy az irodában töltött munkanap õrjítõ, zajos és interakciókkal terhelt Nem én leszek az elsõ vagy az utolsó, aki ezzel jön, de a körülöttünk zajló események miatt néha csodának számít, hogy egyáltalán képesek vagyunk elvégezni a munkánkat.

Egy átlagos nap folyamán három, hat vagy akár tíz különbözõ feladattal kell foglalkoznunk. Kétségünk sem lehet afelõl, hogy rengeteg e-mailt kell elolvasnunk, válaszolnunk rájuk, illetve egy halom további Slack, Skype, WhatsApp üzenetet kapunk. Az is biztos, hogy átlagosan akár napi öt olyan beszélgetéssel szórakoztatnak bennünket, amelyek nem kötõdnek a munkánkhoz. És akkor még nem is említettük a magánéletünket érintõ feladatokkal kapcsolatos családi vagy baráti üzeneteket.

A Heuréka! ötletek két helyrõl érkeznek

Tapasztalataim szerint a jó ötletek én inkább Heuréka! ötleteknek nevezem õket két különbözõ helyrõl érkeznek: beszélgetésekbõl vagy kipattannak a fejünkbõl.

Minden, amit fentebb említettem automatikusan egyértelmûvé válik. Az egyetlen dolog, amit meg kell tennünk és ez önmagában is fontos! az, hogy a beszélgetések közben felmerült ötleteket leírjuk, és azokat követve meggyõzõdhetünk arról, ahogy eredményre vezetnek.

A saját gondolatok ennél egy kicsit trükkösebbek, mivel további hozzávalókat igényelnek.

A leghasznosabb idõt magunknak tartogassuk

Mit értek saját gondolatok alatt? Ez az a folyamat, ami akkor történik, amikor egyben próbáljuk megvizsgálni a körülöttünk, vagy velünk zajló eseményeket, és hagyjuk, hogy észrevegyük a köztük lévõ összefüggéseket. Megjegyzendõ, hogy fentebb csak egy tevékenységet határoztam meg: figyelni az eseményeket. A másik része szinte csodával határos, olyan, ami magától történik.

Azt gondolom, számos módja van, de csak a saját receptemet árulhatom el:

  • Elsõnek érkezem az irodába.
  • Idõt szánok a meditációra.
  • Átgondolom a napi tevékenységemet.
  • Leülök és csendben gondolkodom.

Ennyi, mint a varázslatnál, innen származnak a legjobb ötleteim. (Innen és a zuhany alól, de az egy teljesen másik történet!). Mellesleg, ha nem szeretsz meditálni, akkor pihenj le pár percre, és ürítsd ki a fejedbõl mindazt, amit addig tettél. Személy szerint a semmittevést szeretem és alkalmazom a legtöbbször, de tedd azt, ami hozzád a leginkább közel áll.

Nyilvánvaló, hogy az ötletek bármikor felbukkanhatnak, de legtöbbször akkor érkeznek, amikor csendben azon gondolkodom, hogy mit csináltam tegnap, és mit kell tennem ma. Sokszor akkor is eszembe jut valami hasznos, amikor más érdekességeken jár az agyam, blogokon, amit olvastam vagy podcast-eken, amiket meghallgattam. Néha végiggondolom a legutóbbi PractiTest-en dolgozó csapattal folytatott beszélgetésünket, és ez vezet egy újabb ötlethez. A legszebb ebben, hogy ötletek bárhonnan érkezhetnek, és idõnként nagyon különbözõ tevékenységekbõl és összefüggésekbõl állnak össze.

Minden ember más

Biztosan reggel érdemes ötletelni? Persze hogy nem, hiszen minden ember más. Már fiatalon rájöttem, hogy korai típus vagyok. Korán kelek, és kicsattanok az energiától.

A produktív munkám nagy része 11 óráig befejezõdik. A délutánjaim is eredményesek, de sokkal kevésbé, mint a reggelek. Tudom, hogy bármit is csinálok, kétszer-háromszor több idõt vesz igénybe, ha 15 óra után teszem, mintha reggel 10 elõtt tenném. És tudom, hogy este 9-kor nagyon kevés munkát tudok már elvégezni.

Azért érek be korán a munkahelyemre legtöbbször én nyitom az irodát, mert olyankor még legalább fél órán keresztül magamban lehetek. Tehát összesen ennyi idõm van, amit egyedül és csendben tölthetek. De még egyszer, ez egy elõnyös szituáció, hiszen ez az az idõ, amikor az agyam a legaktívabb.

Vannak barátaim, akikkel 10 óra elõtt nem beszélek fontos ügyekrõl, és vannak olyanok is, akikkel egyáltalán nem konzultálok délelõtt.

Keressük meg azt az idõszakot, ami a legeredményesebb számunkra, és ha végre megtaláltuk, alakítsunk ki egy rutint, amely lehetõvé teszi a kikapcsolást és a magamban vagyok, hogy gondolkodhassak idõszakot.

Találjuk meg azt az idõpontot és a helyet, ami csak rólunk szól

Fontos, hogy ez az idõ a lehetõ legnagyobb nyugalmat nyújtsa számunkra, ugyanakkor sokszor nehézségekbe ütközhetünk. Hogyan hozzuk mások tudomására, hogy nem egy megbeszélésen, hanem egyedül üldögélünk, és nem akarjuk, hogy bárki megzavarjon? Hát, bizonytalan vagyok abban, hogyan érdemes ezt kommunikálni, de fontos, hogy megtegyük, és érthetõen tegyük meg.

Ebédidõben sokan szeretnek magukban könyvet olvasni, mások felteszik a fejhallgatót, és bezárják az ajtót, de láttam olyat is, aki lekapcsolja a villanyt, és úgy tesz, mintha nem lenne bent az irodában. Találjuk meg a hozzánk leginkább illõ megoldást!

Végezetül, ha ráleltünk a megfelelõ idõre, a helyre és a lehetõségre, már csak hagynunk kell, hogy az ötletek eszünkbe jussanak. A többi azon múlik, hogy milyen a személyiségünk, és mi a legjobban számunkra!

Forrás: Set the best time of the day aside for yourself
Szerző: Joel Montvelisky

A szerző

Joel Montvelisky
A nevem Joel Montvelisky és 15 éve dolgozom a tesztelésben. A PracticeTest (elfogultság nélkül a legjobb teszt menedzsment eszköz a világon) egyik alapító tagja vagyok. Alapítója és főszerkesztője vagyok a hebrewi tesztelési magazinnak a Think Testingnek. Amikor időm van, szívesen tartok QA tréningeket és konzultációkat a tesztelésről, az automata tesztekről és az agile-ról. Ez ideáig tesztmérnökként és minőségbiztosítási menedzserként dolgoztam számos vállalatnál.
Vissza